Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elsősegély

                     Gyógynövényes "elsősegély" 

 

 Magas láz

A láz leküzdésére a legáltalánosabb módszer a gyógynövényes hidegborogatás. Tegyünk egy lavór hideg (vigyázzunk, hogy ne legyen túl hideg sem) vízbe fél teáskanál fűzfakérget, valamint néhány csepp kakukkfű- és fenyőolajat. Ebbe mártsunk pamutkendőt, és ezzel borogassuk a nyaki ütőeret. Magas láz esetén a fűzfakéregtea is segíthet. Forrázunk le egy teáskanál apróra vágott fűzfakérget egy csésze vízzel és 20 percnyi ázás után szűrjük le a teát. Napi 5 - 9 csészével igyunk belőle. Esetleg rakhatunk bele a fűzfakérgen kívül fél teáskanál kakukkfüvet is. Egy másfajta tea, a hársfavirágtea  is hatékony lehet. Fogyasztása után kb. kétszeresére (!) nő a verejtékezés, így egyfajta izzasztókúrának is vehetjük. Két teáskanál hársfavirágot forrázunk le fél liter vízzel. Hagyjuk 10 percig állni, majd szűrjük le. Naponta két csészével igyunk belőle, lehetőleg forrón.

 Égési sérülések

Forrázások, égések kezelésére (de még a leégésre is) sok hatásos gyógymód létezik amiben a fő szerep a gyógynövényeké. A leghatásosabb módszer a friss aloé gél.  Legjobb esetben otthon is tartunk Aloe verát, vagy aloe barbadensist. Ha szükségünk van friss aloe gélre, akkor elég levágnunk egy levelét, kikaparni belőle a gélt, és az égett felületre kenni. Ez vágásoknál is bevált módszer. Kamilla borogatás is igen hasznos lehet. Forrázunk le egy evőkanál kamillavirágot egy csésze vízzel és hagyjuk  10 percig állni lefedve. Ezután szűrjük le és várjuk meg amíg kihűl. Utána mártsunk bele egy vászonkendőt és tegyük az érintett bőrfelületre. Hagyjuk rajta 20 percig. Naponta egyszer - kétszer alkalmazhatjuk.

 Izomgörcs

Gyógyszertárban kapható vadgesztenye és/vagy feketenadálytő krém is, amelyekkel látványos javulást érhetünk el izomgörcs esetében. Illetve ihatunk hajdinateát is. 2 teáskanál hajdinát forrázzunk le egy csésze vízzel, hagyjuk 10 percig állni, majd szűrjük le, és naponta többször is fogyasszuk. Gyulladásgátló gyógynövényeket is fogyaszthatunk (teaként is) Pl. kaukkfüvet, cickafarkot..stb.

 Hasmenés

Hasmenés esetén készítsünk vérontófű teát! 1 Teáslkanál vérontófüvet forrázunk le egy csésze vízzel és hagyjuk 5 percig álli, majd szűrjük le. Naponta 3 -4 alkalommal egy - egy csészével igyunk belőle étkezések előtt. Hasznos lehet még a vérontófűből készült tinktúra is. Ezt beszerezhetjük gyógyszertárból, vagy magunk is elkészíthetjük, mindenesetre nem árt, ha áll belőle egy fiola a szekrényben hasmenés esetére.

Székrekedés

Székrekedésre kitűnő hatású az egyiptomi bolhamagtea. Általában gyógyszertárakban kapható. Kemény széklet és székrekedés esetén áztassunk be 10 g egyiptomi bolhamagot egy csésze meleg vízbe, és hagyjuk 15 percig ázni. Szűrjük át egy vászonkendőn. Miután megittuk, igyunk még rá fél liter tiszta vizet, hogy a bolhamag felduzzadhasson a belekben és kifejthesse jótékony hatását. Esetleg alkalmazhatjuk még az aloe verat is, de vigyázzunk, mert túlzott fogyasztása hasmenést okozhat! 1-2 hétnél tovább nem szabad fogyasztanunk, csak orvos előírására! Keverjünk össze egy teáskanál aloéport egy csésze vízzel reggel, este pedig igyuk meg. Friss aloe verat is fogyaszthatunk, de előtte mindenképpen konzultáljunk orvosunkkal, vagy természetgyógyászunkkal!

 

 Idegesség és alvászavarok

Rengeteg elterjedt gyógynövény ismert alvászavarok és idegesség ellen. Szerintem a legjobb és mellékhatásoktól mentes "orvosság" a macskagyökértea. Öntsünk le 2 teáskanál apróra vágott macskagyökeret egy csésze hideg vízzel és hagyjuk 12 órát állni. Ezután szűrjük le és melegítsük meg kissé.  Krónikus alvászavaroknál és álmatlanságnál igyunk meg több csésze teát egész napra elosztva, hogy elírjük a kívánt hatást. A tea legfőbb erénye, hogy napközben nem fogja befolyásolni teljesítőképességünket. Igen elterjedt gyógymód még a komlótoboz-tea is. Egy teáskanál komlótobozt öntsünk le forró vízzel és hagyjuk 10 percig állni, majd szűrjük le. Igen hasznos lehet még a citromfűtea (stressz ellen is iható). 2 púpozott teáskanál citromfűlevelet forrázzunk le egy csésze vízzel, majd szintén 10 percig hagyjuk állni, utána szűrjük le. Egész napra elosztva több csészével is fogyaszthatjuk. A levendulavirágteát is ugyanígy készíthetjük el, de azt lefekvés előtt fogyasszuk.

  Csalánkiütés

Gyógyszertárban kaphatók kapszint tartalmú krémek (kapszint található pl. a paprikában is), de ezeket a készítményeket gyulladt bőrre ne alkalmazzuk! Illetve készíthetünk kamillateát is. Forrázzunk le egy csésze vízzel egy púpozott evőkanál kamillavirágot, majd hagyjuk állni 5-10 percig. Naponta egyszer-kétszer borogassuk kamillateába mártott vászonkendővel az irritált bőrfelületet. Egy száraz  kendővel rögzítsük a borogatást.